Hatha jóga
200 kalória
Közepes
A hatha jóga az egyensúly és a harmónia tökéletességét tűzi ki céljául.
Mint minden mozgás, a Hatha Jóga is vérbőséget okoz: és a többletvér gyulladást csökkent, átmozgatja a szöveteket, segíti a megújulásukat és beindítja az öngyógyítási folyamatokat. Fenntartja a szöveteink kollagén és elasztin egyensúlyát is, és táplálja a lágy szöveteket, átmozgatja a szalagokat, az inakat, és ugyan nem épít hatalmas izmokat, de tónusossá és erőssé teszi azokat.
Foglalj helyet nálunk!
A maximális vendégélmény érdekében a csoportos óráink létszáma limitált, a belépés kizárólag az INGYENES, előzetes foglalást követően lehetséges. Biztosítsd magadnak a helyet, foglalj most!
A helyet legalább 60 perccel az óra kezdete előtt lemondhatod

A Hatha Jógában nincsenek ilyen alkati, vagy korosztályos nehézségek, de legyen bármilyen mozgásforma az, amit csinálnánk még a jógán kívül, azt is kiválóan kiegészíti.
Csoportos óraadóink
Boros Márta
Allee, Etele
Katona Zsófia
Allee, Etele
Vörös Alexandra
Corvin, Nyugati

Boros Márta
Fontos számomra, hogy az alapismeretek nyújtása mellett ráébredjen a gyakorló, hogy kell a kitartás, és az, hogy tiszteld Magad, és érezd, hogy hol vannak a határaid. Tudd megkülönböztetni azt, amikor ki kell lépni a komfortzónádból, feszegetni kell a határokat, és azt, amikor már nem kell tovább feszíteni, és a pihenés a megoldás. Számomra nagyon fontos az érintés, hiszek gyógyító erejében, továbbá illóolajok használata, mélyítve a folyamatokat. Célom az, hogy töltődj, kapcsolódj a Belső Erőddel és a gyakorlás segítsen ahhoz, hogy a lehető legjobb verziója légy saját Magadnak. Ehhez semmi más nem kell, csak egy jógaszőnyeg és Te.

Katona Zsófia
Főként a hatha-vinyasa alapú óráimat a yin irányzattal keverem. A test átmozgatásával és a gerincközpontúsággal fenntartjuk a test egészségét. A sok sok kitartással edzük az elménket és megtanuljuk elsajátítani az elengedés művészetét. A sok sok relaxációval es vizualizációs meditációval pedig megnyugtatjuk a lelket. Ha egy kis megnyugvásra vágysz vagy egy stresszoldó jóga órát keresel ahol az érzelmek, érzetek vannak a középpontban, várlak tárt karokkal.

Vörös Alexandra
Vörös Szandra vagyok, hatha jóga oktató. 2022-ben végeztem egy Yoga Allince által minősített, akkreditált Hatha jóga oktató képzésen. Közel 10 éve mentem el az első jóga órámra, ahol a tanár személye, és az óra hangulata annyira magával ragadott, hogy egy életre beleszerettem a jógába. Több óratípust is kipróbáltam már, a Hatha jóga mellett nagyon szeretem az Asthanga és a Flow irányzatokat. Az évek során saját magamon tapasztaltam meg, hogy a napi nyolcórás ülőmunka mellett, mennyire fontos a rendszeres testmozgás. Amióta rendszeresen jógázom, és a reggeleimet napüdvözletekkel kezdem, azóta nem derékfájással végződnek a napjaim. Ebben a rohanó világban jó néha kicsit elcsendesedni, befelé figyelni, elengedni a mindennapok okozta stresszt. Kizárni akár csak egy órára a külvilágot, és csak magunkra figyelni, a jóga ebben segít. A jóga számomra egy szerelem, és remélem sikerül minél több emberrel megszerettetnem ezt a fajta mozgást.
Foglalj órát
Elérhető az alábbi klubokban: