Hot Iron Cross
800 kalória
Nehéz
Az aerobik és a súlyzós edzések határán mozgó, kivételesen eredményes edzésformát szakemberek, természetgyógyászok, testépítők és nemzetközi fitnesz-prezenterek fejlesztették ki Németországban, és mára egyértelműen az egyik legnépszerűbb zsírégető módszerként tartják számon. A módszer egyedülálló hatékonysága többek közt abban rejlik, hogy utóégető hatással bír, vagyis szervezeted nemcsak az edzés során, de utána 23 órával is küzdeni fog a zsírsejtekkel, ugyanis izmaid regenerálódás közben folytatják a kalóriák égetését. A csoportos edzés során a résztvevők egy könnyű súlyzórúdra pakolják fel a súlyzótárcsákat, amivel aztán az egész test főbb izomcsoportjait megdolgoztatják.
Foglalj helyet nálunk!
A maximális vendégélmény érdekében a csoportos óráink létszáma limitált, a belépés kizárólag az INGYENES, előzetes foglalást követően lehetséges. Biztosítsd magadnak a helyet, foglalj most!
A helyet legalább 60 perccel az óra kezdete előtt lemondhatod

Szintek:
Az Iron System arról is gondoskodott, hogy a kezdőktől a haladókig mindenki megtalálja a helyét a rendszerben. Ezen a nyomvonalon fejlesztették ki a HOT IRON 1-es, HOT IRON 2-es és az IRON Cross órákat.
Az Hot Iron Cross óra kifejezetten haladóknak ajánlott hipertrófiás edzés, amelynek a legintenzívebb a zsírégető hatása. Ezen az órán 8-12-es ismétlésszámon dolgozunk, relatív nagy súlyokkal, köredzés szerűen. Heti 2-3 alkalommal ajánlott 6-8 héten keresztül.
Csoportos óraadóink
Dobos Fanny
allee, etele
Göde Dorottya
etele
Hóbel Tímea
corvin, gilda
Macsári Dzsenifer
allee, corvin
Molnár Dániel
gilda, nyugati
Radácsy Petra
corvin, nyugati
Szedeli Fanni
corvin, etele

Adamkó Szilvi
Óráim felépítésében olyan gyakorlatok kapnak szerepet, amikkel fejleszthetjük az állóképességet, koordinációs készségeket és nem utolsó sorban a helyes testtartásért felelős izomcsoportokat is. Mindig van „B” verzió! Kezdő és haladó vendégeknek egyaránt igyekszem kedvezni azzal, hogy egy izomcsoport megdolgoztatásához könnyebb és nehezebb gyakorlatot is megtanítok. Folyamatosan felhívom a figyelmet a gyakorlatok ízületkímélő és sérülésmentes végrehajtására. Mutatom a jót, és javítom a hibásan berögzült kivitelezéseket, így segítve a mozogni vágyók testtudatosságának fejlődését is. És ha még intenzívebb kardióedzésre vágysz, Indoor Cycling edzésen is találkozhatunk, ahol pörgős alapállóképességet fejlesztő síkok és határainkat feszegető hegyek várnak.

Ajanidisz Teodóra
A sport már kisgyerek korom óta az életem része. A táncos műfajoktól kezdve a röplabdán át a jógáig rengeteg különböző mozgásformát volt szerencsém kipróbálni az évek alatt. Viszont ami igazán megfogott az a fitnesz világa, nagyjából 6 éve kezdtem el látogatni csoportos órákat, azóta a lelkesedésem töretlen. Tavaly végre úgy döntöttem belevágok és elvégeztem az IWI-nél a csoportos fitness instruktor képzést. Hálás vagyok érte, hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek. A másik nagy szenvedélyem az edzés mellett az egészséges táplálkozás. Jelenleg a Semmelweis Egyetemen tanulok dietetikát. Célom ötvözni ezt a két területet és minél több emberrel megszerettetni a mozgás örömét, emellett dietetikai tudásomat kamatoztatva segíteni az étrendi, táplálkozási kérdésekben is.

Balog Bíborka Biba
Balog Bíborka Bella (Biba) vagyok, gyermekkoromig visszanyúló versenysportolói múlttal rendelkezem. 15 évig versenyaerobik-oztam, duatlonoztam, úsztam, ám tanulmányaimra végig nagy hangsúlyt fektettem, s elnyertem a Magyar Köztársaság Jó Tanuló - Jó Sportoló díjat. 2018. óta az IWI - Csoportos fitness instruktor tanfolyam gyakorlati oktatójaként dolgozok. Különböző mozgásformák, sportok kipróbálása mellett szeretek olvasni, főzni és sütni. Szeretettel várok minden kezdő és haladó vendéget az óráimon, legyen szó akár alakformálásról, erőnlét javításáról, testsúlycsökkentésről, erő- állóképesség fejlesztésről! Fontos számomra, hogy tudásom naprakész legyen, ennek érdekében a folyamatos tanulás, tapasztalatszerzés híve vagyok.

Béres Réka
Béres Réka vagyok. Aktív sportpályafutásom lovaglással kezdtem, díjugratóként. Aerobikoktatóként közel 15 éve tevékenykedek, és töretlenül imádom látni, ahogy az emberek a mozgás útján megszépülnek körülöttem kívül, és belül egyaránt.

Berki Betti
Már általános iskolás koromban felfigyeltem arra testnevelés órákon, hogy a sportolás, “nemcsak” egészségessé tesz, hanem ezen kívül még rengeteget hozzá tud tenni egy ember életéhez. Hiszem, hogy a sport egy hosszútávú befektetés az egészségedbe, amely a végén megtérül. Ahogy telt az idő már a mindennapjaim részévé vált az alakformálás, a futás, de ami leginkább Én vagyok az a Kangoo Jumps. Legfőképp ez a csoportos óra ragadott magával, az a pozitív energia, vidámság és végtelenmennyiségű mosolygás ami ezeket órákat átöleli. Szeretném, ha vendégeim kicsit az Én szememen keresztül látnák a világot, hogy élvezzék a zenét és a mozgás adta örömet, boldogságot. Megmutatni, hogy igenis több van bennük, mint azt gondolták és motiválni őket céljaik elérése érdekében.

Bodnár Attila
Célom, hogy a megszerzett tudásom, tapasztalataim alapján segítsek az embereken. A munkám mindig is hivatásom, szenvedélyem volt. Amire számíthatsz az óráimon egy táncos mozgásforma, mely a mozgáskultúrád és egyben az idegrendszered fejlesztésére is szolgál. Több stílust ötvöz, a cél, hogy egy új perspektívát kapj a táncról, a mozgásról, a zene és a test harmóniájáról. Az órán nem csak koreográfiákkal találkozol, hanem rengeteg rávezető gyakorlattal, amely segít a tudatosabb mozgásban. Semmilyen táncos előképzettség sem szükséges, csak a jókedved! Lehet a célod alakformálás, izomtömeg-növelés, szálkásítás vagy teljes életmódváltás mindenben segítségedre leszek.

Borbély Noémi
Gyerekkoromtól kezdve mindig sportoltam valamit, de legnagyobb hatással a funkcionális edzés volt rám. 2013-ban ismerkedtem meg vele, azóta is űzöm rendületlenül, azon belül viszont mindig van egy terület, amiben jobban elmélyedek. Jártam olimpiai súlyemelésre, tanultam macebellt forgatni, szeretek kettlebellezni, az utóbbi időben pedig a saját testsúlyos gyakorlatok állnak érdeklődésem középpontjában. Edzéseimen alap mozgásmintákat gyakorolunk, mobilizálunk és erősítünk, mindezt főként saját testsúllyal, TRX-el, kettlebellel és súlyzórúddal. Célom, hogy megtanítsak mindenkit szépen és biztonságosan mozogni, hogy azt egy életen át tudja folytatni!
Borbély Beatrix

Böröcz Anita
Versenysportoló múltam és sikereim megtanították értékelni testem szolgálatát és megérezni kihívásaim leküzdésének diadalát, amitől függővé váltam. Hiszem, hogy a mozgás összeköt, gyógyít és megszépít. Mindenki számára könnyen elérhető boldogságforrás, ami kikapcsol, szabaddá tesz és energiát ad. Szeretném megmutatni másoknak is ezt a lehetőséget és „átragasztani” a flow élményt, amivel kapcsolatot teremthetünk önmagunkkal és tudatosan élhetünk egy pozitívabb, egészségesebb, magasabb minőségű életet.

Boros Márta
Fontos számomra, hogy az alapismeretek nyújtása mellett ráébredjen a gyakorló, hogy kell a kitartás, és az, hogy tiszteld Magad, és érezd, hogy hol vannak a határaid. Tudd megkülönböztetni azt, amikor ki kell lépni a komfortzónádból, feszegetni kell a határokat, és azt, amikor már nem kell tovább feszíteni, és a pihenés a megoldás. Számomra nagyon fontos az érintés, hiszek gyógyító erejében, továbbá illóolajok használata, mélyítve a folyamatokat. Célom az, hogy töltődj, kapcsolódj a Belső Erőddel és a gyakorlás segítsen ahhoz, hogy a lehető legjobb verziója légy saját Magadnak. Ehhez semmi más nem kell, csak egy jógaszőnyeg és Te.

Boros Orsolya
Legfontosabb számomra, hogy edzéseim vidám hangulatúak és preventív szemléletűek legyenek. 10 évig aerobik és táncos órákat tartottam. 2019 óta inkább a funkcionális edzésformákra és a gerinctréningre fókuszálok. Nagyon gyakoriak a gerincproblémával érkező vendégek, ezért fontosnak érzem, hogy ebben a témában mindig továbbfejlődjek és naprakészen tartsam a tudásomat. Az a célom, hogy a vendégeim az óráim végére egészségesebbnek, kevésbé stresszesnek érezzék magukat és könnyebben vegyék a hétköznapok kihívásait.

Borsos Botond
Legfőbb érdeklődési köreim, szakterületeim az egészségfejlesztés, a teljesítményfokozás és az egészséges táplálkozás. Lenyűgöz az emberi test működése és komplexitása. A legfőbb célomnak azt tartom, hogy a megszerzett tudásommal úgy segíthessem mások fitness céljainak elérését, hogy az egyszerre legyen szórakoztató és egészségcentrikus. Pont ezért az óráimon törekszem a változatosságra és a jó hangulat fenntartására. Kiemelt figyelmet fordítok a helyes gyakorlatkivitelezésre és a hibák javítására. Óráim jellemzően dinamikusak, és izgalmasak. Szeretném megmutatni az embereknek, hogy mozogni öröm!

Csapó Alíz
Csapó Aliz vagyok, pszichológia mesterszakos hallgató. A sport kiskoromtól kezdve szerves részét képezte az életemnek. 14 évig táncoltam, klasszikus balettoztam, illetve show és modern tánc kategóriában versenyeztem. Ezt a szerelmet váltotta fel később a csoportos edzések, majd a konditermi edzések világa – melyet lassan három éve már nemcsak a hobbimnak, hanem a hivatásomnak is mondhatok. Úgy gondolom, a testi és a lelki egészség kéz a kézben jár, ezt a szemléletet próbálom közvetíteni a vendégeimnek is, és a kőkemény edzések mellett odafigyelni arra, hogy mindenki jól érezze magát az óráimon. Fontosnak tartom átadni azt a mentalitást, amely szerint nem azért edzünk, mert utáljuk a testünket, hanem azért, mert szeretjük azt – minden edzéssel megadjuk a testünk és a lelkünk számára azt a törődést, amire szüksége van.

Cserényi Veronika
Kislányként balettművésznek készültem, de felnőtt koromra mégsem a színház irányába sodort az élet. A tánc után jó ideig kerestem a saját mozgásformámat, amit igazán közel érzek magamhoz. Így találtam rá a jógára, aminek sok éves gyakorlását követően úgy éreztem, ideje szintet lépnem, és oktatóként másoknak is tovább adnom az általam megtapasztalt testi, lelki és mentális előnyeit a jógagyakorlásnak. Dinamikus flow típusú jógaórámat, nyugtató illatok és lüktető dallamok járják át, melyet a légzés ritmusára történő mozdulatok folyamatos áramlása tesz teljessé. A teljes testet átmozgató, fókuszált gyakorláson keresztül megtapasztaljuk testünk határait, majd elménket lecsendesítve a relaxációban megteremtjük magunknak belső harmóniánkat, amiből magunkkal vihetünk a mindennapokba. Az óra kezdők számára is követhető, de a haladóbb gyakorlóknak is tartogat kihívásokat. Szeretettel várlak órámra a jógamatracon!

Csoma Ajna
Rengeteget köszönhetek ennek a sportnak, mivel nem csak fitten tart, hanem a legjobb ötletek, megoldások is mindig mozgás közben jutnak az eszembe. Hiszek benne, hogy a komplett személyiséget is meg tudja változtatni. Kitartásra nevel, mentális izmot is fejleszt. Miért a legjobb kiegészítője bármilyen edzésnek az indoor cycling? Mert kíméletes az ízületekhez és a leghatékonyabb fogyókúra, izzasztó csodaszer. Egyszerre csendesít le, tisztítja ki a pólusokat és fiatalít. Igen, életem első órájának első 5 percében én is majdnem meghaltam. Mindannyian kezdjük valahol. De hidd el nem véletlen, hogy világszerte annyi a fanatikus rajongó! Képzeld el, hogy néhány óra után már érezni fogod, ahogy mosolyognak a sejtjeid! Gyere! Próbáld ki! Tarts ki egy hónapig és beleszeretsz!

Czigány Bernadett

Dankó Dóri
Fontosnak tartom a testmozgás rutinjának kialakítását és beépítését a hétköznapokba, mellyel nem csak fizikai, hanem mentális jóllétünkért is nagyon sokat tehetünk. Ebben a folyamatban szeretnék a segítségedre lenni, hogy Te is megtapasztald a testmozgás szerteágazó jótékony hatásait. Szeretem vidám hangulatban tartani az órákat, közben odafigyelve arra, hogy edzésről edzésre feszegesd a saját határaidat, mindezt változatos gyakorlatok és nehézségi szintek alkalmazásának köszönhetően, így bárhol is legyél most az \\\"úton\\\", várlak szeretettel az óráimra!

Demeter Attila

Dicső Inez
6 éve csöppentem bele a csoportos órák világába, azóta szenvedélyemmé vált a mozgás. Főként a Kangoo Jumps-ban, és a Spinning-ben találtam meg önmagam. 2018-ban elvégeztem az IWI Csoportos Fitness Instruktor képzését, ezt követően a Mad Dogg Athletics Spinning® instruktori tanfolyamát. Inzulinrezisztensként nagy hangsúlyt fektetek a megfelelő táplálkozásra, és mivel főállásban irodai ülőmunkát végzek, pontosan tudom, milyen fontos, és egyben milyen nehéz becsempészni a megfelelő mozgást a napirendünkbe. Küldetésem, hogy színt és motivációt vigyek minden mozogni vágyó életébe, aki tenni szeretne egészségéért, és szívesen velem tart egy jó hangulatú csoportos órán.

Dobos Fanny
Egész kiskoromtól kezdve életem részét képezi a mozgás. Több mint 10 évig balettoztam, imádtam fellépésekre, versenyekre járni. A zene, a mozdulatok magával ragadtak. Ez a sport sokat segített a személyiség-fejlődésemben, megtanított a kitartásra, a kemény munkára. Ezután kezdtem el aerobik órákra járni. Annyira megtetszett ennek a sportnak légköre, hogy naponta jártam edzésekre, mindenféle óratípust kipróbáltam. Az egyik oktató tanácsára végeztem el én is az edzői tanfolyamot a Fitness Akadémián. Fontosnak tartom, hogy megismerjem a legmodernebb trendeket, a legújabb óratípusokat, így rendszeresen részt veszek különböző tanfolyamokon. Rendkívül fontos számomra, hogy segítsek az embereknek a helyes életmód kialakításában, szeretném, ha minél többen felismernék a testmozgás fontosságát és pozitív hatásait. A jó hangulat az óráimon garantált!

Dráviczki Sándor
Tíz éve vált az életem részévé az Indoor Cycling, azóta a szabadidőm túlnyomó részét ez tölti ki. Azzal a céllal végeztem el az Indoor Cycling Oktató képzést, hogy tovább adhassam a teremkerékpározni vágyó vendégeknek a zene és kerékpározás nyújtotta felemelő élményt és rengeteg energiát. A csoportos órákon nagy hangsúlyt fektetek a pulzuskontrollált edzésre és ügyelek a változatosságra mind zeneileg, mind az óra felépítését illetően. Az óra fő célja, hogy növekedjen a regenerációs képesség, az erő és az állóképesség. Nagyon fontos számomra a zene, ezért az óráimra való készülés során a mixek készítése is egy külön élményt nyújt.

Erdélyi Annamária

Erdős Réka
A jóga 8 éve lépett be az életembe, azóta is töretlen lelkesedéssel gyakorlom. Hosszú évek jógázása után határoztam el magam, hogy elvégzek egy oktatói képzést, akkor még a saját tudásom mélyítése céljából jelentkeztem, azonban ez a szellemiség annyira beszippantott, hogy úgy éreztem muszáj átadnom ezt a tudást és a jóga gyakorlásának örömét másoknak. Célom, hogy vendégeim az óráim után kipihenten, valamint testileg és lelkileg is felfrissülve térhessenek haza. Az általam tartott jóga egy meglehetősen dinamikus, folyamatos mozgáskordinációs irányzat, akár izzasztó is, így óráimon nem csak a nyújtásé a főszerep. A test és elme fejlesztése egyaránt fontos, amit a jóga gyakorlása által elérhetünk. Az intenzitás a vendégek igényeihez alkalmazkodik. Az óra végét gyakran illóolajos relaxációval zárom, mellyel segítek vendégeimnek teljesen lenyugodni, elmélyülni és stresszmentessé válni.

Fehér Sándor
Kiskoromtól kezdve a tánc, a mozgás és az ének nagyon fontos szerepet töltött be az életemben. Nyíregyházán Táncművészeti Szakközépiskolában végeztem, majd színházakban táncoltam. Kisebb baleset után, újra kezdtem a tánc karrierem és elvégeztem a Zumba oktatóit, majd ezek után úgy éreztem, az életem részévé kell alakítsam a hot iron és a funkcionális köredzés óratípusokat. Szerettem volna segíteni az embereknek, hogy ők is átérezhessék a fejlődés örömét, ezért elvégeztem a Fitness Akadémia csoportos instruktor képzést, valamint a személyi edző továbbképzést is, így még több csoportos órával ismerkedtem meg, illetve nagyobb segítséget tudok adni az embereknek.

Fischer Gábor
A sport rendkívül fontos és nem csak az egészségünk megőrzése miatt. Tegyünk hát érte!\\\\\\\" Ha hetente csak kétszer edz az ember, akkor már egy hónap után is látványos a változás, két hónap alatt viszont gyökeresen meg tud változni a test. Sajnos sokan azt gondolják, hogy ez a sport a súly emeléséről szól és ezért túl férfias, durva és csupa \\\\\\\\\\\\\\\"izomagy\\\\\\\\\\\\\\\" jár oda. Pedig korántsem. A kettlebell-esek vagy mostmár GiryaFit-esek nem testépítők, sőt! Nem izomtömeget építenek, hanem a belső izmokat, mozgáskoordinációt, erőnlétet fejlesztik, az ízületi utakat hosszabbítják. Meglepő, hogy a ránézésre átlagos emberek milyen kitartással dolgoznak és bizonyos testépítő \\\\\\\\\\\\\\\"erős\\\\\\\\\\\\\\\" emberek mégis elvéreznek mellettük. Hiszen itt nem a súly számít, itt magunkkal kell megküzdenünk, feszegetjük a saját határainkat, a súly csak egy kellék mindehhez.

Fodor Gabriella
Hiszek abban, hogy a rendszeres sport elengedhetetlen ahhoz, hogy testileg és lelkileg egyensúlyba kerüljünk. Ez segít bennünket abban, hogy az élet minden területén megálljuk a helyünket. Edzőként a szakmai támogatáson túl célom, hogy a sport és mozgás iránti szeretetet másoknak is átadhassam. Az edzések kortól, nemtől függetlenül csak előnnyel járnak: itt levezetheted a stresszt, kiszakadhatsz a mindennapokból, mindig új kihívásokat, célokat találhatsz, tehetsz az egészségedért, jobb közérzetedért és nem utolsó sorban egy klassz közösség részévé válhatsz.

Gárdus Bence
2008 óta vagyok a fitness szakmában, mint aerobik oktató. 6 évesen kezdtem karatézni, fekete öves vagyok (Senseiem: Lőrik Csaba). Verseny szinten szertornáztam és NB2-ben kosárlabdáztam. Szeretek emberekkel foglalkozni, segíteni. Nem csak munkaidőmben, hanem szabadidőmben is sokat sportolok. A Mázsaház csapatában edzettem és itt szereztem meg a legtöbb és leghasznosabb szakmai tudást Vilcsek Pétertől. A hazai rendezvények állandó fellépője vagyok, imádom a munkám.

Göde Dorottya
Célom, hogy óráimon keresztül ezt az élményt átadhassam. A Hot Iron órát a leghatékonyabb csoportos edzésformának tartom, ha izmosodásra, feszesedésre, valamint zsírégetésre vágysz. Gondosan felépített és periodizált súlyzós erősítő óra, amit zenére végzünk. Súlyzósrudas óra keretében a mélyhátizmokat is megdolgoztatjuk, így a testtartásod is javulni fog. Várom azon vendégek jelentkezését, akik szeretnek súlyt használni és kitartóan küzdenek céljuk elérésében.

Gyurkovics Anikó
A Kangoo Instruktori tanfolyam elvégzését követően már több éve tartok rendszeresen Kangoo órákat felnőtteknek és gyereknek egyaránt. Az órák dinamikusak, energikusak és az óra végére általában még a leginkább lehangolt vendégre is sikerül ráragasztani a jókedvet. Felpörgeti az anyagcserét, rengeteg kalóriát éget, pozitív hatást gyakorol a szívre és az érrendszerre, fokozza a szervezet oxigénellátását, miközben átalakítja, feszesebbé és tónusosabbá teszi az alakot. Az aerobik oktatói oklevél megszerzése óta alakformáló és zsírégető órákat is tartok; személyes kedvencem az intervall edzés. Ez egy olyan állóképesség növelő óratípus, melynek során a teljes testet megdolgoztatjuk. Az intervall tréning hatékonysága a változó terhelésben rejlik. A magasabb terhelést alacsonyabb intenzitású rész követ, így a pihenő szakaszok miatt összességében többet tudunk dolgozni magasabb terhelés mellett. Hiszek a funkcionális edzésmódszerekben is, ezért tettem le a voksomat a TRX mellett.

Háger Fanni
A mozgás számomra terápia, egy tanítómester. Egy olyan élmény, melyben teljes mértékben a jelenre koncentrálok. Tanít a pillanat megélésére. Általa megtanulom, hogy a testem nem más, mint egy csodálatos gépezet, amely mindig kész a változásra. Ennek tudatában, hiszem, hogy van kontrollom a saját testem felett. Az óráimon szeretném ezt az érzést átadni, hiszen ez az érzés visz tovább a céljaim irányába.

Haraszti Eszter
Mikor először voltam csoportos órán, éreztem, hogy ez teljesen kívül esik a komfortzónámon. Akkor tudatosult bennem, hogy milyen jó érzés feszegetni a határokat! A vágy, hogy képes vagyok rá, egészen új dolgokra ébresztett rá, nem csak az edzésben, de az élet többi területén is. Egy jó edző mellett szokássá válik a testmozgás, ami az élet egyik legjobb tanítója: a saját magadba fektetett munka MINDEN esetben megtérül. Annyi gondolat van, ami elvonhatja a figyelmed a célról, időhiány, magánélet, munka. Teljesen érthető, viszont az érzés, hogy - igen, megcsináltam! - sok mindenért kárpótol. Gyere és feszegessük együtt a határaidat, hogy a legjobb önmagad lehess, nem csak fizikailag, de mentálisan is!

Heimer Viktória
Sokáig a modern tánc határozta meg az életemet, majd ikergyermekeim megszületése után szerettem bele az Aerobikba, és a bodyART-ba. Több éve oktatok és az a legjobb érzés, amikor a vendég egy nehéz nap után azt mondja: \\\\\\\"Ez az edzés volt a nap fénypontja\\\\\\\". A bodyART-tal több éve foglalkozom intenzíven. Nemcsak a testtel művelt csodát, de a léleknek is nagyon jót tesz. Bátran merem ajánlani mindenkinek kortól, nemtől, edzettségi szinttől függetlenül. Személyesen azt tapasztalom, hogy a deepWORK edzések hatására gyönyörűen formálódik a test, megnő az erőnlét és a koncentráció, javul az egyensúlyérzék és egy flow állapotba kerül a résztvevő.

Hóbel Tímea
Mindig is aktív, sportos életet éltem, sokféle mozgásformát kipróbáltam. Évekig versenyszerűen futsaloztam az NBI-s Magyar Bajnokságban, teljesítettem egy Spartan Race futamot, elvégeztem a Thor funkcionális edzésmódszerének több szintjét, illetve csoportos órákat látogattam, mint Fanatic jump, Deepwork, Dance aerobic, Zumba, zsírégető és alakformáló órák, köredzések, funkcionális órák, jóga, de az igazi nagy szerelem a Hot Iron lett. Hot Iron órák rendszeres látogatójaként lehetőségem volt saját magamon tapasztalni az edzésmódszer hatékonyságát. A zenére végzett, teljes testet megdolgoztató órák stresszoldó hatása mellett szálkás, definiált izmokra, formásabb alakra tehetsz szert, javul a testtartásod, a szívműködésed, az anyagcseréd. Hot Iron Instruktorként legfőbb vágyam, hogy a mozgás szeretetét közvetítsem és motiváljam a vendégeimet a rendszeres testmozgásra.

Horváth Evelin
A sport iránti szeretetem már gyerekkoromban kialakult, hiszen 7 éves koromtól egészen az egyetemi éveim végéig versenyszerűen aerobikoztam. Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, átadni a pozitív energiákat és a tudást, amit megszereztem éveim során. Külföldi animátori munkatapasztalataim után kötöttem ki Budapesten, ahol teljes mértékben beleszerettem a Kangoo Jumps-ba. Azóta heti háromszor várom kangoozni a kedves mozogni vágyó vendégeket a Gilda Max Flóriánban, illetve minden héten hétfőn alakot formálni. Ez többről szól, mint a mozgásról. Hatalmas buli, fergeteges hangulat, rengeteg energia, sok sok elégetett kalória és egy szuper jó csapat. Kedvet kaptál?! Sok szeretettel várlak!

Hucker Kata
A mozgás elhivatott szeretete születésem pillanatától kezdve meghatározó jelentőséget képvisel az életemben. Életvitelszerűen és motiváltan végzem az edzéseket a mai napig is. Elkötelezetten hiszem, és képviselem a jótékony, fejlesztő hatásait. Az óráim alkalmával igyekszem energikus érzetet kölcsönözni mindenki örömére. Azt vallom, hogy nincs két egyforma lélek és test, a mentális és fizikai állapot figyelemmel kísérése a legfontosabb számomra. Célorientált, egyúttal az egyénekre testreszabott fejlesztésekre fókuszálok. Mindezek figyelembevételéve a fejlődés lehetőségét generálják. A mozgás élményének tulajdonítom a jó kedélyállapot megőrzését, valamint a pozitív és nyitott szellemiséget. A kellemes inspiráló légkört, a pontosságot, valamint a jó kommunikáció megteremtését tartom szem előtt.

Hunfalusi Dalma
Egészen gyerekkoromtól végig kíséri a sport az életemet. Gyerekként jazz balettoztam és 8 évig űztem a labdarúgást. Már gimnáziumban tudtam, hogy edző szeretnék lenni, nem való nekem az ülő munka, ezért is választottam a Testnevelési Egyetemet. Egyetemi éveim alatt versenyaerobikoztam és megannyi sporttal megismerkedtem. Tanulmányaim az IWI-nél folytattam, elvégeztem a Fitness Instruktor és a Személyi edző képzést. Hozzám közel áll a funkcionális edzés is, ezért pedig az R-med-nél TRX oktató lettem. Célom, hogy mindenkinek át tudjam adni a mozgás szeretetét és segítsek elérni a felállított célokat. Szeretettel és hatalmas mosollyal várok mindenkit funkcionális, cross és TRX óráimra.

Huszár Mónika
Tinédzser koromban ismerkedtem meg az aerobic-kal, mint mozgásformával. Ez szerettette meg velem a mozgást. Majd fiatal felnőttkoromtól kezdtem el konditeremben alakot formálni. Egy akkori sérülés ébresztett rá, hogy nem tudok eleget a biztonságos mozgásról, ezért úgy döntöttem, hogy a mozgás tanításának szentelem az életem és belevágtam a gyógytornász szakma megtanulásába, valamint csoportos oktatói végzettséget szereztem. Célom, hogy mind a rehabilitációs, mind a prevenciós vonalat képviselve megtanítsam az embereket arra, hogy hogyan tudják kihasználni és felszabadítani a testükbe rejlő energiákat, képességeket. Gerinctréning óráimon fontosnak tartom a gyakorlatok precíz kivitelezésének megtanításán keresztül a gerinc körüli izmok megerősítését, a gerinc szabad mozgásainak megéreztetését, valamint, hogy a vendégeim testileg-lelkileg feltöltődjenek mindeközben. Szeretettel várok minden korosztályt az óráimon!

Jámbor Beáta
Gyerekkorom óta sportolok. Kislányként balettoztam, úsztam, majd 14 évesen kyokushin karatézni kezdtem. Az évek során számos érem mellett EB III. helyezést szereztem. Később, miután vállsérülés miatt a versenyzést feladni kényszerültem, karate sportedzőként, 6-14 éves korosztályt oktattam 8 éven keresztül. Ezután fitnesz termi edzésekre kezdtem járni, ahol hamar egymásra találtunk, a teremkerékpározás és én. ? Olyannyira, hogy ma már oktatóként taposom a pedálokat. Szeretem a jó hangulatú, de kemény edzéseket, a húzós hegyeket. Szeretem a testi-lelki feltöltődést amit napról napra átélhetek, együtt átélhetünk egy-egy óra alkalmával. Óráimon többek között techno, trance és chill out zenékkel találkozhattok.

Kabai Petra
A sport kiskorom óta szerves részét képezi az életemnek. 14 éven keresztül táncoltam többféle táncstílusban. Később a tánc világa mellett érdeklődni kezdtem a csoportos fitness órák iránt, ami minden addiginál nagyon szerelem lett számomra. Úgy gondolom, hogy a csoportban való edzésnek az a legnagyobb szépsége hogy a vendégek jelenlétükkel ösztönzik és motiválják egymást, képesek egy csapatként fejlődni és ennek óriási közösségteremtő és közösségmegtartó ereje van. Célom, hogy minél több embernek segítsek abban, hogy számukra is örömforrássá váljon a mozgás és betudják építeni azt a mindennapjaikba.

Kádas Annamária
Gyerekként a mozgás nekem is jelen volt az életemben, azonban a nagy áttörést a csoportos órák jelentették a húszas éveimben, teljesen beszippantott ez a világ. Nagyon sokféle óratípust kipróbáltam és nekem a Pilates lett az a mozgásforma, amiben igazán megtaláltam magam. A Pilates óráimat jellemzi a dinamikusság, viszont nagy figyelmet fektetek arra, hogy a gyakorlatok folyamatosan legyenek felépítve, így egy kezdő és egy haladó Pilates gyakorló ember számára is érdekes és izgalmas lehet az órám. Nagyon szeretem választékosan megválogatni az eszközöket az órára, hogy az adott gyakorlat még színesebbé váljon. A célom az, hogy átadjam az embereknek azokat az energiákat, amiket a Pilates és más csoportos órák számomra is adtak és adnak a mai napig. Fontosnak tartom azt, hogy a mozgásban mindig keressük a kihívásokat, emellett viszont ismerjük a saját testünk és annak határait. Ebben szeretnék én segítséget nyújtani számodra. Nagyon várlak az óráimon.

Kalamár Eszter
Versenyszerűen atletizáltam és táncoltam jó eredményekkel, majd betértem egy aerobik órára. Annyira megtetszett ez a mozgásforma, hogy szép lassan a mindennapjaim részévé vált, végül már el sem tudtam képzelni az életemet nélküle, a megszállottja lettem. Néhány évvel később már azon gondolkodtam, hogy nekem ez kevés, meg szeretném tanulni a szakmát, hogy minden nap azt csinálhassam, amit ennyire szeretek, így beiratkoztam az első tanfolyamra, amit azóta számos másik követett. Úgy érzem, az én szerepem a szakmában, hogy megismertessem vendégeimmel a sport iránti szeretetet, alázatot. Szeretném elérni minél több embernél, hogy ne kényszer legyen a sportolás, ne a külsőség legyen a fő szempont, hiszen számos fantasztikus “mellékhatást” tapasztalhatunk meg magunkon általa. Ha csak egy ember hozzáállását sikerül megváltoztatnom, úgy gondolom, megéri ezt csinálnom! Mivel szeretnék minél naprakészebb lenni szakmailag, a folyamatos önképzés elengedhetetlen számomra.

Kalmár Csilla
Mára már Kangoo, spinning és aerobik oktatóként, a dinamikus edzésformák híve vagyok, amik növelik az állóképességet, formálják az alakot és csökkentik a testzsír arányát. Ennek szellemében óráim dinamikusak, energikusak és az óra végére általában még a lehangoltabb vendégeket is sikerül kimozdítani a mindennapok terhei alól. Fontosnak tartom, hogy vendégeim jól érezzék magukat az óráimon, és mindenki közelebb kerüljön a céljai eléréséhez, így ennek elérése érdekében igyekszem mindig változatos koreográfiákkal, gyakorlatokkal és motiváló zenékkel változatossá tenni az órákat. Edzőként célom a sport szeretetének átadása, illetve a mozgáskultúra beépítése a hétköznapokba. Bármikor fordulhatsz hozzám, akár konkrét kérdésekkel, vagy ha csak egy kis ösztönzésre/motiválásra vágysz.

Kálovics Alexandra
Már gyerekként tudtam, hogy mi szeretnék lenni, ha majd nagy leszek. Mindig is arról álmodoztam, hogy edző leszek. A sport, a mozgás fontos szerepet tölt be az életemben. Nagyon sokáig versenyszerűen táncoltam, ugróköteleztem, és lovagoltam. Szeretek emberekkel foglalkozni. Célom, hogy segítsek az embereknek az egészséges életmód kialakításában. Fontosnak tartom, hogy átadjam a mozgás szeretetét az emberek számára.

Kárpáti Ildikó
Másfél éve kezdtem funkcionális, TRX, Cross training órákat tartani callistenics/street workout elemekkel fűszerezve. Az órák nagyon intenzívek, az egész testet átmozgatják. Az eszközök széles skáláját használjuk, mint a saját testsúly, TRX, kettlebell, súlyzók, boxok, gumikötelek, medicinlabda, fittbalt, slider, állványok, vagy akár a tereptárgyak, pl.: egy fal, lépcső, padok, autógumi. Szívesen alkalmazom az intervall, illetve a tabata módszert, ahol magasabb és alacsonyabb intenzitású szakaszok, vagy nagyobb terhelésű szakaszok és pihenő váltakoznak. Emellett az AMPAP módszer is nagy kedvenc, ahol több különböző gyakorlatból a lehetséges legtöbb ismétlést végezzük egy megadott ideig. Az eredmény? Gyors fejlődés. A test rövid időn belül izmosabb lesz, az erő rohamosan nő, miközben csökken a testzsírszázalék. Magával sodró lendület, változatos, intenzív gyakorlatok, vidámság és garantált izzadás várnak az óráimon.

Kárpáti Mónika
A kardió sportok imádója vagyok. A fallabda, a futás és mindenekelőtt a Spinning® hosszú évek óta az életem részei. Büszke vagyok rá, hogy többen is az én motiválásom hatására kóstoltak bele ezen sportok valamelyikébe. Spinning instruktorként legfőbb vágyam, hogy a mozgás szeretetét közvetítsem és inspiráljam az embereket a rendszeres sportolásra.

Kaszás Lilla
A mozgás szeretete végigkísérte az életemet. Gyerekkoromban számos sportágat kipróbáltam, majd a táncművészet mellett állapodtam meg. Már ekkor elkezdtem foglalkozni a kondíció fenntartásának és fejlesztésének lehetőségeivel, így találtam rá a fitness világára. Azóta a különféle funkcionális és aerobik edzések mindennapjaim részét képezik, edzőként pedig magam is igyekszem megismertetni vendégeimmel a közös testmozgásban rejlő örömet. Célom, hogy mindenkiből kihozzam a maximumot csoportos óráimon, a sérülések veszélyének kiküszöbölése mellett. Civil szakmámnak köszönhetően tisztában vagyok az ülő munka ártalmasságával, így mindenkit arra bíztatok, hogy a kifogásokat hátrahagyva tegye a mozgást mindennapjai szerves részévé, hiszen a sportba fektetett energia többszörösen megtérül!

Kazi Alex
A sport nagyon régóta szerepet játszik az életemben. 2012-ben vettem részt életem első mountain bike versenyén és azonnal beleszerettem a kerékpározásba. 2013-ban a Nyugat Mountainbike maraton kupa sorozatban kategóriámban első helyen végeztem. Annyira magával ragadott ez a sportág, hogy téli edzést kerestem, amivel tudok alapozni a versenyekre, így esett a választásom a spinning® -re. A futással 2015-ben egy félmaratoni távon ismerkedtem meg, majd 2017-től kezdve minden évben sikeresen lefutottam a maratont. Közben terepfutáson is kipróbáltam magam és belekóstoltam az ultra világába, ahol 48km volt az eddig megtett legnagyobb távom. Időközben kipróbáltam magam a triatlon világában is, ahol több távon is indultam Ironman versenyeken. Jelenleg az 575 TEAM triatlon csapat tagja vagyok. Óráimon a vidám hangulat mellett a kemény munkára törekszem. Gyere el az órámra és küzdjünk együtt céljaink megvalósításáért!

Kempelen Zita
Gyerekkorom óta életem része a sport, első sorban a “küzdősebb” óratípusokat kedvelem. Az évek során több óratípust tartottam, mostanra a bootcamp/TRX/cross training edzések világában találtam meg azt, amiben hiszek: egyéni tempó és fejlődés, csapatszellem és motiváció!

Keserű Dóra
Születésem óta a sport jelen volt az életemben. A sport szeretete a véremben van. 9 éve kezdtem el a pilatest és 5 éve a trx-et. Mind a két sport szerelem lett első pillanattól. Ezt a szeretetet és a mozgás élményét szeretném átadni azoknak, akik az órámra eljönnek. Az az egy óra, amikor elfelejted a hétköznapi stresszt, problémákat és csak a testedre koncentrálsz. Kikapcsolsz és úgy lépsz ki a teremből, hogy teljesen kicserélődött a tested és a lelked is. Várlak szeretettel az óráimon.

Kilin Tamás
Edzőként az a célom hogy segítsek azokon, akik már hoztak egy elhatározást. Legyen az általános erőnlétnövelés, formálódás, állóképesség javulása vagy épp egy kis súlyfeleslegtől való megszabadulás, egészségi állapot szintjének megtartása, fokozása. Én tudok segíteni abban, hogy az életed részévé váljon a mozgás, a sport szeretete. Ha nincs elég önbizalmad, mert elégedetlen vagy a külsőddel és ez által lelkileg sem érzed magad jól, keress meg bizalommal és segítek Neked abban, hogy ez megváltozzon és elérd a kitűzött célodat.

Kiss Blanka
Kicsi korom óta a mozgás szerves része volt az életemnek. Főleg nehéz, kihívásokkal teli verseny ill extrém sportokat űztem. Aztán az élet úgy döntött 2011-ben, hogy szeretne megtanítani egy kicsit lelassítani és figyelni, ezért megajándékozott egy betegséggel, amely miatt sérült a neuromuszkuláris kapcsolat. A felépülésem során találkoztam a jógával, majd később a funkcionális edzéssel. A nulláról indultam és szépen lassan megismertem a testem, elkezdtem együtt dolgozni vele, szinte csapatként, társként, ahelyett, hogy a fejemben döntöttem volna mindenről. Megtanultam keményfejű harcosként alázattal meghajolni a testem előtt. Azért lettem jógaoktató és edző, hogy saját példámból adódóan másokat is arra biztassak, bármire képesek, végtelen erő van bennük.

Kocsis Katalin

Kodák Anna
Fő állásban artistaként dolgozom, így nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert munkám valóban a hobbim is egyben! Tehát igen sportos, egészséges életmódot folytatok. Szeretem a kihívásokat, mindig igyekszem új célokat kitűzni és szívesen találkozom új emberekkel! 1992-1998 RG – ritmikus sportgimnasztika, 1994-1995 talajtorna, 1999-2001 acrobatikus rock and roll világában hódítottam. Ugyanakkor szeretek emberekkel foglalkozni, szívesen tanítok és edzek bármilyen korosztályú, nemű és edzettségi szinten levő embereket! Óráimon vidám, de kemény edző néni vagyok! Ígérem, sem a nyújtásban, sem az erősítésben nem leszek kíméletes! De cserébe már egy-két alkalom után érezni fogjátok a változást! Gerinctornámat igen összetetten, tudatosan alakítottam ki! Mindenki ajánlom, főképp az ülő életmódot folytató nőknek és férfiaknak egyaránt! Jógámon pedig tradícionális, klasszikus órákra számíthattok, ami néha dinamikusabb, néha \\\"ászanákat kitartósabb” lesz, de ígérem, mindig lesz kihívás benne!

Kovács Anikó
Kovács Anikó vagyok, kiskorom óta sokat sportolok, kezdetben úsztam, majd a középiskolában és az egyetemen röplabdáztam. Már középiskolában is sokat foglalkoztam a táplálkozással és nagyon érdekelt az egészséges életmód, ami arra ösztönzött, hogy az Élelmiszermérnök pályát választottam, mint fő hivatást. Viszont, hogy komplexen tudjak segíteni másoknak az egészséges életmód felé vezető útban a mozgás terén is bővíteni szerettem volna tudásom. Így 2020-ban elvégeztem az aerobic oktató képzést, majd utána 2021-ben a személyi edző képzést, annak érdekében, hogy minél szélesebb körben és átfogóbban tudjak segíteni másoknak. Bátran gyertek csoportos óráimra, amelyeken garantált a jó hangulat és a pörgős zene. A FitFight edzéseim kiváló stresszlevezetők és kalóriaégetők, bármely korosztály számára.

Kovács Laura
Számomra a pörgős, dinamikus órák állnak közelebb, ahol lehet játszani a pulzussal és visz minket az élvezet, és a zene, de közben fejlesztjük az állóképességet, a koordinációt és formáljuk az alakot is! Ezért is választottam a fitfight és a kangoo képzést. Ezekről az órákról garantáltan senki se távozik rosszkedvűen és izzadtság nélkül! Emellett természetesen másik nap szerelem lett a funkcionális vonal is, ahol az izmok kidolgozásán van a hangsúly, hiszen a kettő együtt igazán hatékony. Óráim során próbálom legelőször is átadni azt az érzést, amit a mozgás öröme tud adni, mert ez az egyik legfontosabb! Sok szeretettel és lelkesedéssel várok mindenkit az óráimra!

Kovács Anikó
Kovács Anikó vagyok, kiskorom óta sokat sportolok, kezdetben úsztam, majd a középiskolában és az egyetemen röplabdáztam. Már középiskolában is sokat foglalkoztam a táplálkozással és nagyon érdekelt az egészséges életmód, ami arra ösztönzött, hogy az Élelmiszermérnök pályát választottam, mint fő hivatást. Viszont, hogy komplexen tudjak segíteni másoknak az egészséges életmód felé vezető útban a mozgás terén is bővíteni szerettem volna tudásom. Így 2020-ban elvégeztem az aerobic oktató képzést, majd utána 2021-ben a személyi edző képzést, annak érdekében, hogy minél szélesebb körben és átfogóbban tudjak segíteni másoknak. Bátran gyertek csoportos óráimra, amelyeken garantált a jó hangulat és a pörgős zene. A FitFight edzéseim kiváló stresszlevezetők és kalóriaégetők, bármely korosztály számára.

Kovács Laura
Számomra a pörgős, dinamikus órák állnak közelebb, ahol lehet játszani a pulzussal és visz minket az élvezet, és a zene, de közben fejlesztjük az állóképességet, a koordinációt és formáljuk az alakot is! Ezért is választottam a fitfight és a kangoo képzést. Ezekről az órákról garantáltan senki se távozik rosszkedvűen és izzadtság nélkül! Emellett természetesen másik nap szerelem lett a funkcionális vonal is, ahol az izmok kidolgozásán van a hangsúly, hiszen a kettő együtt igazán hatékony. Óráim során próbálom legelőször is átadni azt az érzést, amit a mozgás öröme tud adni, mert ez az egyik legfontosabb! Sok szeretettel és lelkesedéssel várok mindenkit az óráimra!

Kovács Andrea
Folyamatosan képzem magam, hogy a legjobb élményt nyújtsam a vendégeimnek. 2022-ben a Rimini Wellnes színpadán is megmutathattam magam, illetve a Zumba Next Rising TOP20-as listájába kerültem be, ami azt jelenti, hogy a világ legjobb 20 zumba oktatója között tartanak számon. Számos színvonalas rendezvényen részt vettem már, pl. Fitbalance, Mozgás éjszakája, illetve rendszeres presentere vagyok egy évente megrendezésre kerülő szerb fitness fesztiválnak. A zumba koreografált óra, mely ötvözi a tánclépéseket, ritmusokat fitness elemekkel. Én pedig olyan életérzést adok hozzá neked, mellyel az egész életed és világszemléleted megváltozik. Az órámon nem én vagyok a sztár, Te vagy a rocksztár! Szeretettel várlak!

Králik Eszter
Gyerekkorom óta szenvedélyem a mozgás, a sport. Rendszeresen bringázom, 22 évig kosárlabdáztam és 14 éve futok napi szinten. 5 évvel ezelőtt jártam először spinning órán és rögtön magával ragadott az a pörgés, az a zeneiség, az a motiváció, amit az oktató átadott és közvetített. Már sok órán és sok rendezvényen részt vettem, mire megfogalmazódott bennem, hogy szeretném én is átadni másoknak azt az örömöt, azt az élményt, amit egy-egy spinning óra nyújtani tud. Szerintem a spinning nem csak egy mozgásforma, hanem azon jóval túlmutat. Megfog, megragad és megtart. Nem csak a testet edzed közben, hanem a lelket is. Nem csak az állóképességed növekszik, hanem a kitartásod is. És a végén testi és lelki feltöltődést is nyújt.. Igyekszem az óráimat úgy felépíteni, hogy a vendégekhez eljusson ez az érzés és szenvedélyükké váljon a tekerés. Keep cycling!

Krattinger Eszter
Kislány korom óta a sportolás egy nagyon fontos eleme az életemnek. A magyar ugrókötél szövetséggel rengeteg országba volt szerencsém elutazni versenyezni. Az évek során világbajnoki és többszörös magyar bajnoki címmel gazdagodtam. 12 szuper évet tudhatok magam mögött melyet befejezve azonnal szerettem volna pótolni valahogy az életemben. Csoportos óráimon igyekszem megteremteni a jó és lendületes hangulatot, hogy kicsattanóan jól induljon a napod! Célom, hogy megmutassam a vendégeimnek, a mozgás pozitív hatásait, valamint, hogy egy olyan közegbe tartozhassanak, ahol az emberek motiválják egymást.

Lőrincz Ernő
Lőrincz Ernő vagyok aerobik és személyi edző. Nagyon fontos számomra az egészséges életmód, a rendszeres mozgás és a megfelelő táplálkozás. Minden tudásommal és tapasztalatommal azon vagyok ,hogy a vendégeimnek és a hozzám forduló klienseknek segíthessek. Igyekszem mindig a legjobbat kihozni magamból és a vendégeimből. Amióta csak az eszemet tudom sportolok. Szertornával kezdtem 6 éves koromban (6 év), majd követte a röplabda (4év), judo, box és a verseny aerobik (5 év). Az aerobikkal fejeződött be a sportolói pályafutásom. 2008 óta edzősködöm, kangoozok, boxolok, erősítő edzéseket tartok, táncolok.

Macsári Dzsenifer
Célom, hogy a vendégeimet tudással gazdagítsam, mialatt segítek a kiválasztott cél elérésében. Számomra kifejezetten fontos a rend és a tudatosság, nincs ez másképp az edzéssel kapcsolatban sem. Azért is lett a kedvenc óratípusom a Hot Iron, mert tökéletes rendszert alkot, amely kiszámítható, biztonságos, hatékony, nem mellesleg rendkívül szórakoztató is! Szeretném, hogy a vendégeim megértsék a miérteket az óráimon is, mert a fejlődést a folyamatos tanulásban látom. Ebben leszek én a segítség azoknak, akik többre vágynak, mint egy egyszerű csoportos óra. Garantált a jókedv, fejlődés, és természetesen a jobbnál jobb zenék!

Majoros Anikó
Magamról: 2011-ben kezdődött a “szerelem”, azóta is tart. Egy olyan inspiráló oktató, mentor és barát személyének köszönhetően kerültem közelebb ehhez a szakmához, aki segített megtanítani a helyes mozgást, légzést, mozdulat kivitelezést. Az az energia, ami a mozgás során körülvesz, és amit a sporttal át lehet adni és általa megélni, számomra felbecsülhetetlen érték. Ez az, amit keresek és amire szükségem van egy fárasztó, stresszes irodai munkanap után. Egy biztos örömforrásra. Ebben nyújtok segítséget vendégeimnek az óráim alkalmával.

Makács Anita
Makács Anita vagyok, táncos múltam immáron 13 èvre nyúlik vissza, több stílust próbáltam ki ez idő alatt például, Salsa, Jazz- balett, Bachata, Merengue, Reggaeton, fő profilom az Orientális tánc, immáron 6. éve tanítok kezdőtől- haladó szintig a Nimfeum Tánciskolában. A Salsation ® viszonylag új műfaj Magyarországon. Egy koreografált latin táncos fitneszprogram, mely a funkcionális edzés alapjait használva, innovatív táncmozdulatokkal fűszerezve formál tèged. Másfél éve része az életemnek, azért imádom, mert tökéletes vegyítése a szuper latin zenének, az aerobic alapmozdulatoknak és az izolált táncos mozgásnak, így amellett, hogy alakformáló hatású, tánctechnikai tudásod is fejlődik általa. Az óráimon számomra a legfontosabb, hogy feltöltődve hagyd el a termet, illetve nagy hangsúlyt fektetetek a tudatos fejlődésre, a testtudat fejlesztésére és a helyes kivitelezésre!

Mátrai Diána
Gyerekkorom óta aktívan sportolok, az alakformáló, zsírégető, deepWORK, bodyART, TRX, HIIT épp úgy része az életemnek, mint a jóga. Az utóbbi években kezdtem el komolyabban foglalkozni a mozgás hátterével, így SMR- és gerincjóga-oktatói tanfolyamot végeztem. A szakmai érdeklődésen kívül az is vezérelt, hogy segíteni tudjak másoknak. Fontosnak tartom, hogy az óráimon résztvevők úgy érezzék, bátran eljöhetnek, mert nem elvárás sem az edzettség, sem a hajlékonyság, sem az erőnlét.

Miczián Klára
Kangoo, alakformáló, zsírégető edzéseket tartottam. Fontos volt és ma is az számomra, hogy az a vendég aki először jár az órámon és ízlelgeti a mozgás örömeit ugyanolyan jól érezze Magát, mint aki törzsvendégként sokadszorra tisztel meg jelenlétével. Örömmel figyelem és tanácsaimmal, biztatásommal segítem vendégeim célkitűzéseit legyen az fogyás, formálódás, kondíció javítás. 2014-ben kislányom születése után figyelmemet az anyukák felé (is) fordítottam és óráim közé a baba-mama tornát is beiktattam. Saját Magamon tapasztalva a terhesség során létrejövő változásokat mind lelki és testi téren, átéreztem ezen óratípus fontosságát, létjogosultságát. Örömmel tölt el látni ahogy a babákból a hónapok teltével kis ovisok lesznek, ahogy a teremben tanulják a szocializáció számukra fontos elemeit, a közös játékot. A mozgás és a csoki boldogság hormonokat termel. Gyere Velem mozogni Te is! Vagy együnk meg együtt egy tábla csokit. Én abban is benne vagyok.

Miló Viktória
7 éves korom óta a sport irányítja az életem. Több sportággal megismerkedtem és Világbajnoki szinten űztem. Egyértelmű volt, hogy amit tanultam azt tovább adjam, ezért választottam a tanári és edzői szakmát. Remélem nagyon sok embert tudok terelni az egészséges életmód felé!

Moldova György
A sport mindig is életem fontos része volt, vendégként valószínűleg az összes létező órát kipróbáltam, a Hot Irontól az INSANITY-n át a Hip Hop táncórákig mindent, örök kedvencem azonban a teremkerékpározás maradt. Több száz letekert óra után úgy éreztem, ideje lenne felülni az oktatói bringára és továbbadni azt a tüzet és szerelmet ami bennem van az óratípus iránt. Hiszek abban, hogy hála a legmondernebb felszereltségű ICG bringáknak az órákon mindenki kimutathatóan tud fejlődni majd, ami erősíti az önbizalmat és a kitartást. Azonban ennél is fontosabb, hogy mindenki jól is érezze magát, és \\\"mosolyogva izzadjon\\\" - hogy hogyan? A változatos óraprofilok és zenék segítségével szinte elrepül majd az idő - nekünk csak utána kell tekerni!

Molnár Tibor
Büszke vagyok arra, hogy többeket segíthettem a „no-sport” életszemléletről egy lefutott maratonig vezető úton. A csapatsportok és az egyéni edzések külön-külön való megtapasztalása után végül megtaláltam azt az edzésformát, mely e két iskolát egyesíti, és ez a spinning. Egy spinning órán az egyéni céljaidnak megfelelően tekerhetsz, mégis csapatban dolgozol, és a fejlődést, a sikereket is e két dimenzió szintjén élheted meg. Jó hangulatú zenékkel, vidám órákkal szeretnék Nektek bemutatkozni. Tekerjünk együtt, és engedjétek, hogy magával ragadjon Titeket a ritmus! Találkozunk a Spinning® teremben!

Molnár Dániel
Ha egy mondatban jellemeznem kellene magam, talán azt mondanám, hogy „Amióta megtanultam járni, azóta nem ültem le és amióta megtanultam beszélni, nem fogtam be a számat”. Voltam kosárlabdázó, majd atléta, kipróbáltam egy-két küzdősportot is rövid időre, végül rátaláltam a csoportos fitnessre, ami egyből magával ragadott. Egykori művészeti tevékenységeim által megtanulhattam, hogy milyen kulcsfontosságú tényezők az összhang, a bizalom és a csapatszellem. Ezt a szellemiséget kívánom átadni edzéseim során mindazoknak, akik megtisztelnek bizalmukkal és az edzőjükké fogadnak. Óráim felépítését illetően folyamatosan keresem az új lehetőségeket. Aerobik edzői célkitűzéseim egyike a csoportos fitness rekreációs mivoltának népszerűsítése, illetve egy olyan összetartó közösség kialakítása, ahova öröm belépni és ahonnan 60 perc után is ugyanúgy mosollyal az arcukon távozhatnak a Vendégeim. Hiszem és vallom, hogy a csoportos mozgás egy közösségi élmény.

Nagy Regina
A sportolás iránti szeretetem és tudásvágyam vezetett el odáig, hogy elkezdjem tanulmányaimat a csoportos fitnesz órák területén és szerezzek képesítést Spinning oktatóként. Ha te is a kardióedzések szerelmeseinek táborát erősíted, vagy fő célod a zsírégetés, a Spinning edzéssel nem lőhetsz mellé: pulzustartományod minden szegletét bejárva segítek elérni kitűzött céljaid. Óráimon kiemelt figyelmet fordítok a kezdő vendégekre, célom, hogy a fokozatosság elvét követve, Ők is megtapasztalják a Spinning utazás különleges élményét. Edzőként az alapos sportszakirányú képzettség mellett, fontosnak tartom az egész életen át tartó tanulás jegyében a folyamatos szakmai fejlődést, így a továbbképzéseken való részvételt, ami hozzásegít a legújabb trendek ismeretéhez és alkalmazásához. Legyen fogyás, alakformálás vagy egészségmegőrzés a cél, energikus és vidám személyiségemmel segítek kihozni klienseimből a maximumot a mentális feltöltődés és a preventív edzés jegyében.

Nagy Zsuzsa
A mozgás számomra életforma. El sem tudom képzelni az életemet sport nélkül. A reggeli futás nekem nemcsak fizikai kondíciót ad, nemcsak segít megőrizni a testsúlyomat, de kikapcsolódást is nyújt. Megszabadít a felgyülemlett feszültségtől, sőt a legjobb ötleteim is futás közben születnek. Vendégeimet szeretem meggyőzni arról, hogy a fittség nem korhoz kötött. Ha elmúlt megfelelő irányítással visszaszerezhető, ha sosem volt megszerezhető. Munkám során igyekszem megismerni és elsajátítani a legújabb irányzatokat, felhasználni a szakmai kurzusokon tanultakat. Fontos számomra, hogy vendégeim mindig elégedettek legyenek, jó kedvvel, jó közérzettel távozzanak, ezért nagy hangsúlyt fektetek a zene megválasztására és a gyakorlatok (koreográfiák) összeállítására.

Némethy Panna
A sport mindig is része volt az életemnek. Óvodás koromtól egészen 12 éves koromig úsztam, majd általános iskolában kosárlabdáztam. Mindemelett a lehetőségeimhez mérten a legtöbb táncos műfajt kipróbáltam. (Mint például: néptánc, társastánc, akrobatikus rock&roll, moderntánc, zumba, salsa.) Már egészen korán ráébredtem, hogy a zenénél nem létezik számomra motiválóbb erő mind a mozgás terén, mint az életem jelentős részében. Ezért is szeretem nagyon a csoportos órákat, ahol a közösség ereje mellett a zene energiája emeli a tetőfokára a hangulatot. 30 kilós fogyásom után döntöttem úgy, hogy belevágok a csoportos fitneszinstruktor képzésbe az IWI Nemzetközi Fitnesziskolánál. Úgy éreztem szeretnék élő példa lenni és átadni valamit abból, amit a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy igenis bármire képesek vagyunk, ha hiszünk önmagunkban és hogy képesek vagyunk csodát tenni kétlábon a földön járva.

Nyőgér Ágnes

Olasz Vera
Hosszú évek óta az életem része a jóga. Először gyakorlóként, aztán később oktatóként is. Először az Aerial jógát, aztán a Hatha jógát majd a gerinctréninget sajátítottam el oktatói szinten. Mindhárom mozgásforma fókuszában a tudatosság, a törzsizmok fejlesztése, a nyújtás és helyes tartás kialakítása áll. Ennek tudásnak saját magamon tapasztalom a fizikai és lelki pozitív hatásait, és ezt szeretném átadni az embereknek az óráim során. Megújulni a testileg és a lelkileg egyaránt. Kinek-kinek mire van szüksége egy órán.

Oli Renáta
Túlsúlyos gyerekként nőttem fel, annak ellenére, hogy a sport mindig is szerves része volt az életemnek; évekig kosaraztam, úsztam és táncoltam. Kamaszkoromban nagy akaraterővel és kitartó munkával 50 kg-t sikerült lefogynom. Ekkor jöttem rá, hogy szeretnék segíteni a hozzám hasonló helyzetben lévő embereken, és elkezdtem magam különböző tanfolyamokon képezni. Azóta a sport és a szakma szerelmese lettem, folyamatosan új képzésekre jelentkezem, hiszen az élet minden terén maximalista vagyok, soha nem elégszem meg a jelenlegi tudásommal. Igyekszem minél többféle edzésmódszert megismerni, sok tapasztalatot szerezni, mivel az egészséges életmód fenntartásához a minél változatosabb és színesebb edzésmódszerek alkalmazása is nagyon fontos. Ezért is szeretek táncos órákat és pilatest is tartani; így a cardio jellegű, stresszlevezető órák mellett a gerincünk egészségének megőrzésével is foglalkozunk. Meleg szívvel és szeretettel várlak óráimon, remélem, hamarosan találkozunk!

Páliné Tóth Kriszta
Csoportos óráimat szívvel-lélekkel, szakmai odafigyeléssel és minden izomcsoportot átmozgató, változatos feladatokkal tartom. Az edzések során figyelek az egyéni igényekre és azt adom, amiért jöttél: fittséget, jó hangulatot és azt az érzést, hogy a legjobbat adod magadnak. Kismama tornáimon az adott trimeszternek megfelelő gyakorlatokat végezve nagy hangsúlyt fektetek a prevencióra és igyekszem felkészíteni a női testet a babavárással együtt járó folyamatos változásra.

Palkó Roberta
Palkó Roberta vagyok, komplex szemléletű funkcionális tréner és jógaoktató. Edzőként célom, hogy megszerettessem a hozzám érkező vendégekkel a mozgást, hogy az ne csak egy szükséges „rossz” legyen, hanem egy kellemes időtöltéssé, kikapcsolódássá, valamint a mindennapjaik részévé váljon. Fontosnak tartom a jó hangulatú, preventív edzések mellett, a motiváció fenntartását, a gyakorlatok helyes kivitelezésének az elsajátítását, valamint a mozgás minőségének fontosságát a mennyiséggel szemben. Az edzéseimen mindig szerepet kap a mobilitás és a stabilitás, valamint az egyensúly fejlesztése is. Kortól, nemtől és edzettségi szinttől függetlenül szeretettel várok mindenkit, mivel az általam tartott edzéseken differenciáltan oktatok, ami azt jelenti, hogy az alapgyakorlat mellett, mindig megmutatom annak könnyített, illetve nehezített változatát is, így az edzés során mindenki ki tudja választani a számára megfelelőt és ezáltal a megfelelő fejlődés és a sikerélmény garantált.

Paulovics Adrienn
Minden korosztálynak egyformán szeretek tartani edzést. Minden órám más és más, különböző eszközök használatával, változatos gyakorlatokkal dolgozunk. Nagyon fontos számomra, hogy vendégeim helyesen kivitelezzék a gyakorlatokat és jól is érezzék magukat, megszeressék a mozgást és életük részévé váljon. Magamat egy nagyon pozitív, vidám, nyitott személyiségnek tudom leírni, így az óráim is nagyon jó hangulatban telnek. Garantálom, hogy jobban fogod érezni magad az óráim után. Mindenkit szeretnék ösztönözni az egészséges életvitelre, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében.

Petracsek Virág
Petracsek Virág vagyok 24 éves Kangoo Jumps oktató. Jelenleg számvitelt hallgatok mesterszakon a Budapesti Corvinus Egyetemen, mellette pedig audit gyakornokként dolgozom. Szenvedélyem a kangoo, az úszás, illetve a futás. Kangoo órákon szeretem a jó hangulatot és a pörgős, dinamikus zenéket, illetve a változatos koreográfiát. A folyamatos önképzés és a fejlődés híve vagyok.

Pfeiffer Laura
Pfeiffer Laura vagyok. A sport 17 éves koromban kezdett el érdekelni, mint az életmódváltás eszköze. A táplálkozással karöltve a szenvedélyemmé vált e két terület folyamatos tudás bővítése és ennek hatására több képzést is elvégeztem, mint az úszóedző, a személyi edző és a gerincjóga oktató képzést. 2015-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapképzését, 2018-ban pedig a Semmelweis Egyetem táplálkozástudományi mesterképzését végeztem el. Az óráimon mindig hangsúlyt fektetek a fokozatosságra, a változatosságra, az összes fő izomcsoport megdolgoztatására, és arra, hogy az órák jó hangulatban teljenek és a vendégeim is jól érezzék magukat, rekreálódjanak! Mindenkit sok szeretettel várok az óráimon. A mozgást sose késő elkezdeni!

Polányi Petra
A sport már óvodás korom óta az életem része. Többféle sportágban is kipróbáltam magam, mint például a Gumiasztalos akrobatika, Tánc és a Falmászás. A csoportos fitnesz órákra gimnazista koromban találtam rá és ha időm engedte, a tanulás mellett egyet se hagytam ki. Nem csak a csoportos órák keretében sportoltam, amikor lehetőségem volt rá, otthon önállóan is fejleszteni próbáltam magam, új gyakorlatokat és módszereket megismerve. Egy idő után rájöttem, hogy szeretném, ha a sport nem csak hobbi szinten lenne az életem része, hanem hivatásként is. Óráimon számomra a legfontosabb az, hogy feltöltődve és jó élménnyel távozz. Minden esetben odafigyelek a gyakorlatok helyes kivitelezésére és a folyamatos fejlődésre, annak érdekében, hogy a kitűzött célt mielőbb elérjük közösen. Célom, hogy segítsek egy sportos, aktív és egészséges életmód kialakításában a munka és az egyéb teendők mellett.

Radácsy Petra
Egészen a gyerekkoromig vezethető vissza a sport iránti szeretetem, rajongásom. 11 év balett múlt van a hátam mögött, ezért imádok csoportban dolgozni, edzeni, mert egymást ösztönözzük, motiváljuk egy szuper hangulatú társaságban. Így igazi buli az edzés! Ezért választottam az én két kedvenc személyes kedvencemet: a Hot Iront és a Spinracinget. E kettő edzésforma tökéletesen megdolgozza és formálja a testet. Véleményem szerint Hot Iron a leghatékonyabb alakformáló csoportos edzés, ami ma létezik, ráadásul nemtől, kortól, edzettségi szinttől függetlenül lehet csinálni. Ám csak azok tudnak igazán szép eredményeket elérni, akik acél testében vasakarat lakozik. Az Iron System arról is gondoskodott, hogy a kezdőktől a haladókig mindenki megtalálja a helyét a rendszerben. Ezen a nyomvonalon fejlesztették ki a HOT IRON 1-es, HOT IRON 2-es és az IRON Cross órákat.

Recsnik Zsófia

Riskó Zsolt
A Spinning kezdetektől fogva közel állt a szívemhez, így nem volt kérdés számomra, hogy a tekerés okozta élményt másoknak is át kell adjam. Büszkén gondolok az első teltházas órámra, akkor vált világossá, hogy sosem késő belekezdeni egy teljesen új életbe. A Spinning edzésekre olyan felépítéssel, zenékkel készülök, amelyekre tekerve az óra végére teljesen belefeledkezel, még akkor is, ha az első 10 percben a munkán járt az eszed. A kardió edzés mellett kiemelten fontosnak tartom a gerinc védelmét és törzsizomzat erősítését, számos képzésen vettem részt, hogy minél alaposabban elsajátítsam a gyakorlatokat és mögöttes tudást. A test magabiztos, erős stabilitása nem csak a sportban, de az életben is a legfontosabb alap.

Sánta Stella
Már egészen kicsi korom óta szerepet játszott a sport és a tánc az életemben, hiszen 5 éves koromban megismerkedtem az akrobatikus rock and roll világával, amit aztán 15 éven keresztül versenyszerűen, világversenyekre is kijutva folytattam. A fitnesszel, mint sporttal körülbelül 5-6 éve találkoztam, elsőként konditermi edzés keretein belül, ami az óta is meghatározó része az életemnek. Korábban megfordultam több csoportos órán is, majd a pandémiás időszak alatt otthoni edzésre kényszerültem, és ekkor döntöttem el, hogy fitnesz oktató szeretnék lenni. Elképzelhetetlennek tartom az életem testmozgás nélkül, és ezt a sport iránti szenvedélyt szeretném átadni a lehető legtöbb embernek. Magamat pörgős személyiségnek mondanám, óráimon sosem maradhat el a jó hangulat, ez mellett pedig szeretem vendégeimet kicsit kibillenteni a komfortzónájukból, hogy biztos legyen a fejlődés.

Sas Eszter
Az erő-állóképességi sportok nagy rajongójaként több éve a spinning világával is megismerkedtem, és a sportág szeretete révén magam is elvégeztem a Spinning Instruktor továbbképzést. Aerobik edzőként hitvallásom a mozgás megszerettetése mellett, a gyakorlatok helyes végrehajtása, egyes gyakorlatok közül a különböző opciók felkínálása, annak érdekében, hogy minden vendég a saját szintjének, napi állapotának megfelelően fejlődhessen. A spinning óráimon kiemelkedő erővel bír a jól megválogatott zene, annak motiváló, magával „húzó” ereje. Óráimat különösen ajánlom azoknak, akik a testi felöltődés mellett, lelkileg is szeretnének kikapcsolódni, és egy jó hangulatú, motiváló közegben szeretnék levezetni az aznap felgyülemlett feszültséget. Legyél kezdő vagy haladó, biztosíthatlak róla, hogy együtt megtaláljuk a Neked megfelelő intenzitást, terhelést, ezzel biztosítva a folyamatos fejlődésedet!

Schmidt Márta
Állandó jelleggel Spinning® órákon találkozhatunk, ahol szeretném azt átadni, amit vendégként sok éven át megélhettem: a mozgás örömét, a Spinning® program megértését és szeretetét. Szeretném megmutatni, hogy az út, amelyen végig megyünk a célig, az maga a cél is. Mottómat is ennek tükrében választottam: „A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.” (Buddha) Az egyéb mozgásformák (Hot Iron™, funkcionális köredzés) kedvelőit alkalomszerű helyettesítéseken várom szeretettel a Life1-GildaMax termeiben.

Serrano Gergő
Mind a mai napig is rendszeresen részt veszek crossfit és funkcionális tréningeken. Ilyen típusú edzésekkel körülbelül 5 éve találkoztam először. Ezeknek az óráknak változatosságuk és dinamikájuk mellett nagy előnyük, hogy megerősítik a core-izomokat, illetve a fejlesztik az erő-állóképességet. Ezen felül a cross training motivál abban, hogy átlépjünk a saját árnyékunkon és merjünk többet vállalni, újabb célokat kitűzni. Ez a fajta motiváció pedig nem csak az edzőterem négy fala között elengedhetetlen, hanem, azokon túl is. S a belső motiváció mellett mi az, ami még inspirál? A közösség összetartása, mely kiváló hajtóerő lehet mindenki számára: kezdőnek és haladónak egyaránt. Bízom abban, hogy Vendégeim az órákon kapott lendületet és energiát a mindennapokba is át tudják majd vinni!
Sira Gyula

Szabó Balázs
Az egyik legfőbb célom megismertetni és főként megszerettetni az emberekkel a rendszeres testedzés széleskörű pozitív hatásait, melyek úgy vélem, elengedhetetlenek egy mai, modern életvitelt folytató ember számára. Szeretném ha az emberek felismernék a jelentőségét annak, hogy a testmozgás nem csak a külső megjelenésről szólhat, hanem egy fajta befektetés a jövőbe, hiszen alapvetően tudja pozitív irányba változtatni az élet minden területét, legyen szó munkahelyről, családról, szabadidőről, vagy a jó közérzetről. A sport és fitness ipar lendületes fejlődése és megújulása miatt folyamatosan törekszem ismereteimet bővíteni, újabb tudásanyagokat elsajátítani, hogy a hozzám fordulókat a lehető legjobban tudjam segíteni saját céljaik elérésében. Tarts velem, ha szeretnél egészségtudatosabban élni, javítanál jelenlegi fittségi szinteden, vagy csak szeretnéd, hogy a rendszeres testmozgás a mindennapi életed szerves része legyen.
Szakmáry Luca

Szalay Tamás
A sport évek óta meghatározó szerepet tölt be az életemben. Óráimon arra törekszem , hogy vendégeim elérjék a testi-lelki harmóniát , amely elengedhetetlen mai rohanó világunkban , a stresszhelyzetek kezelésében. Folyamatosan keresve a kihívásokat , számos sportot kipróbálva számomra a Kempo bizonyult a leghatékonyabbnak, Saját bőrömön tapasztaltam , illetve a tanulmányaim is megerősítettek abban , hogy a sportot és a helyes táplálkozás mennyire fontos a mindennapokban. Lételememmé vált a mozgás buzdítás – szeretnék minél több embert hozzásegíteni egy minőségibb , egészségesebb és boldogabb élet eléréséhez . Személyre szabott óráimon igyekszem a vendégeimet is motiválttá tenni, hogy változatos és kreatív edzés programok segítségével elérjék kitűzött céljaikat és valósítsák meg álmaikat – nekem sikerült.

Szalka Andrea
Hiszem, hogy mindenkiben ott van! Ott van az erő, a kitartás, hogy elérje céljait, hogy változzon testben, lélekben egyaránt! Csupán egy kis külső segítség kell! Egy olyan ember, aki figyel, megért, ráérez! Aki megfelelően közelít meg mindenkit. Aki ha kell, buzdít, lelkesít, tanít, vagy épp erőt ad, teljesítményt kér, meghallgat. Olykor a sportolót kell előcsalogatni, máskor az embert látni, így lesz teljes egész. Test és lélek; cél és eredmény; edző és edzett.

Szebenyi Szabina
Szebenyi Szabina vagyok, a sport iránti szeretetem egészen gyerekkoromig vezethető vissza. 8 év balett múlt van a hátam mögött, ezért imádok csoportban edzeni, azt gondolom, hogy egy szuper hangulatú társaságban egymást ösztönözzük a kitartó munkára. Az életemben nagy hangsúlyt kap az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás, a helyes táplálkozás. Számtalan sportot kipróbáltam, szenvedéllyé, szerelemmé és a mindennapjaim elengedhetetlen részévé vált a mozgás. Immár 5 éve, hogy évente egyszer lefutom a félmaratont, amikor a 21 km végére érek, olyan katartikus érzés fog el, ami egy évre elegendő motivációt ad. A célom az, hogy megmutassam, és átadjam nektek is ezt az érzést, abban bízom, hogy az óráim, nektek is elegendő motivációt adnak arra, hogy egészségesebb, boldogabb, pozitívabb, és kiegyensúlyozottabb életet éljetek. Amire számítani lehet: lendület, energia, változatosság , jó zene, őrült hangulat, és természetesen kemény, pontos munka.

Szedeli Fanni
Ha az aktív életmódnál felcsapod az értelmező kéziszótárt, valószínűleg az én fotómat is megtalálod mellékelve. 4 éves koromtól versenyszerűen úsztam, majd a labdajátékok vették át a főbb szerepet az életemben. A csoportos, zenére végzett órák a kedvenceim, ezek mellett gyakran szakítok időt arra, hogy biciklizzek, túrázzak vagy via ferratazzak, az aktív pihenést részesítem előnyben. Volt egy több éves mozgásszegény időszak az életemben, mely arra tanított, hogy mindegy milyen mozgásformát végzünk, a sport gyógyír mindenre.

Szendi Boglárka
A sok stresszt és egész napos ülést ellensúlyoznunk kell ahhoz, hogy hosszú távon is jól érezzük magunkat a bőrünkben. Saját példámon tapasztaltam meg, néha milyen nehéz is ez. Ez volt az ok, amiért elkezdtem tanulni erről a területről, edzéseket tartani, hogy ezeket a tapasztalataimat megoszthassam másokkal is, és így könnyebbé tegyem az ő útjukat. Amire büszke vagyok: A vendégeim érdeklődve kérdezgetnek a sportról, helyes végrehajtási módokról és táplálkozási tippekről. Mindig iszonyat örömmel tölt el, amikor jönnek a visszajelzések, hogy tényleg működött, hogy hajlékonyabbak lettek, hogy már nem fáj a derekuk, hogy lement egy-két kiló, hogy jobb lett a közérzetük. Ez motivál engem a legjobban. :) Edzéseimről: Bármilyen óratípusról legyen is szó, mindig arra törekszem, hogy az órák kemények de preventívek legyenek, hogy ezáltal gyors és fenntartható legyen a vendégek fejlődése.

Szikszai Mónika

Szőcs Gabriella
A sportolás folytonos tanulás és állandó fejlődés, éppúgy fizikálisan, mint ahogy mentálisan is. A sportban megtalálod a céljaidat és az eszközeidet is, felébreszti benned a tüzet, de a belső békére is segít rátalálni. Ezért lehet ez egy igazi szerelem, ezt pedig örömmel osztom meg másokkal is. 2013-ban jártam először Spinning® órán, majd számos más edzésformát is kipróbáltam. A rendszeres sportolás az életem részéve vált, közben nagyon sok élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb. Ezért is lett az egyik célom, hogy kedvet csináljak hozzá azoknak, akik most kezdik, és adjak valami pluszt azoknak, akik már régóta rendszeresen járnak edzeni. A Spinning® és az ICG® Indoor Cycling órák egyik központi eleme a zene. Ez adja a ritmust, az ütemet, és segít abban, hogy a kerékpár és kerékpáros egy óra erejére szinte eggyé váljon, a csoportos órák jó hangulata pedig ad egy plusz löketet.

Szőgyi L. Anna
3 éves koromban kezdtem a rendszeres mozgást művészi tornával, majd 21 éves koromig mozdulatművészettel folytattam. Ezalatt megszerettem a futást és az egyetemi sok ülőmunka mellett pedig elkezdett komolyabban érdekelni az egészséget szolgáló mozgás. Ekkor döntöttem el, hogy az építészet mellett szeretnék a test természetes, mindennapi mozgásmintáit visszaállító, funkcionális edzéstípusokkal, valamint a gerincet megerősítő mozgásformákkal (cross, gerinctréning, pilates) foglalkozni és ezt másokkal is megismertetni. Magamon nap mint nap tapasztalom, hogy a mozgás élmény, feltöltődés, stressz levezetés és egyszerre tesz magabiztossá és egészségessé. Ezt az élményt szeretném átadni.

Takács Henriett
Az óráimon törekszem a szépen felépített profilra, ahol az edzés részeként, fontosnak tartom a megfelelő bemelegítést, levezetést és nyújtást is. Igyekszem a változatosságra, ahol fejlesztünk állóképességet, erőnlétet és gyorsaságot is. És hogy meglegyen a jó hangulat ígérem, az óráim alatt dübörög a jó zene! Segítek a céljaid elérésében bármi is legyen az, akár fogyás, a jó közérzet, edzettség javítása… egy a lényeg: ÉREZD JÓL MAGAD! Véleményem szerint: A hobbi nem luxus, hanem kötelező, ha hosszútávon egészséges szeretnél maradni. Ahogy egyik kedvencem, Csíkszentmihályi Mihály (a FLOW atyja) is mondja, mindenkinek kell lennie olyan tevékenységnek, amiben teljes mértékben ki tud kapcsolódni. Bízom benne, hogy a spinning óráimon át tudom adni Neked ezt az érzést.

Tar Edit
Mindig van időd, és lehetőséged változtatni az életeden. Sosem késő, hogy törődj a testeddel, a lelkeddel, az egészségeddel. Mi edzők azért vagyunk, hogy ebben segítsünk. Minden továbbképzésem indíttatása a változatos és szórakoztató edzés elérése volt. Szeretem a motiváló, bulis zenéket, imádom ha jó a hangulatban és vidáman telnek az edzések. Elég szigorú vagyok, de csak a Te érdekedben.

Tornai Piroska
Gyerekkorom óta a mozgás, a sport és a tánc jelentette a legtöbb örömet az életemben. 7 évesen kezdtem el táncolni, a gimnáziumi évek alatt talált rám az atlétika és a lovaglás, az egyetem mellett pedig jött az új szerelem, az aerobic. Szeretem az aerobic sokoldalúságát, ezt szeretném megmutatni a csoportos óráimon. Kiemelt fontosságúnak tartom a törzsizomzat fejlesztését és a gerinc védelmét. Az edzéseken fokozottan figyelek a vendégek helyes tartására, ízületeik védelmére. Legfőbb célom, hogy a vendégeim örömmel járjanak rendszeresen órákra és élvezzék a fejlődési folyamatot, amit együtt végigjárunk.

Ujhelyi Zsuzsanna
Számomra a sport a legkiválóbb kikapcsolódási lehetőség a mindennapokban. A spinning szerelem évekkel ezelőtt kezdődött, már az első órán magával ragadott a hangulat, a zene és a mozgás összhangja. Fizikailag fáradtan, de lelkileg feltöltődve távoztam. Ezzel az érzéssel szeretném a Ti napjaitokat is gazdagítani. Várok mindenkit az órámon, aki szeretne egy fantasztikusat bulizni és egy csodálatos FLOW élménnyel távozni.

Ujvári Cecília
Sportkarrieremet a szertorna jóvoltából a középiskolai években kezdtem el, ahonnan egyenes út vezetett a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar felé, ahol először testnevelő tanári diplomát, majd középfokú aerobik edzői, később felsőfokú szakedzői diplomát szereztem. A sport az életem részévé vált, mind oktatói, edzői, mind versenyzői oldalról is. Viszonylag későn, az egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg a verseny aerobikkal, amiben 13 évig válogatottként versenyeztem. Ez idő alatt megtanultam, hogy a szorgalom, a küzdelem és a kitartás a legnagyobb erők, ami előre hajtják az embert a kitűzött céljai elérése érdekében. Az egyetem elvégzését követően a Testnevelési Egyetemen óraadó tanárként, több OKJ-s sport képző intézménynél, sportiskolákban tartottam, tartok órákat, edzéseket. A sport minden formáját szeretem, de különösen a saját testsúlyos, funkcionális, TRX edzés áll közel a szívemhez.

Varga Boglárka
A tánc a legkedvesebb dolog a szívemnek a mai napig, így végeztem el a Zumba B1-es oktatói képzését, valamint így voltam a Testnevelési Egyetem Cheerleading csapatának is a tagja. 3 éve szerelmesedtem bele a CrossFit nevű sportágba, ami nagy pálfordulat volt az életemben a táncos mozgások után, de a funkcionális edzés elkezdése volt az egyik legjobb döntésem. Nagyon stabil alapokat adott mindenféle mozgásformához és gyakorlathoz. Lassan 1 éve versenyszerűen is űzöm ezt a sportágat, ezért a Funkcionális köredzés óráimra várok mindenkit szeretettel. Célom, hogy megszerettessem az emberekkel a mozgást és az egészséges(ebb) életmódot. Szeretnék egy olyan közösséget létrehozni, akik várják, hogy végre elkezdődjenek az órák és utána elégedetten és több emberként távozzanak.

Varga Rebeka
2018-ban végeztem az IWI-nél Csoportos Fitness Instruktor szakon. A mozgás kisgyermekkorom óta szerves része az életemnek.15 évig táncoltam, kosaraztam, küzdősportoltam, futottam. 10éve kezdtem el és szerettem bele az aerobic és fitness világába. Azóta a sport és a velejáró endorfin függője vagyok. Védjegyemmé vált az állandó jó kedvem, az hogy mindig tele vagyok energiával. Sokan kérdezik tőlem, hogy mi a titkom, mindig ugyanazt válaszolom. A rengeteg mozgás! Szakmai oklevelem megszerzését követően egyből elkezdtem alakformáló és zsírégető edzéseket tartani. Óráimra jellemző a dinamika, pörgős zenék és intenzív gyakorlatok. Célom az erő-állóképesség növelése, izom-erő fejlesztése és a mozgás adta öröm átadása a vendégeimnek!

Vatamány Krisztina
Gyerekkorom óta sportolok, mindig is az életem része volt. Kisiskolásként társastáncra jártam, majd felső tagozatban elkezdtem focizni. Egyetemista koromban a nyíregyházi női NBII csapat tagja voltam. Mindemellett hosszabb távokon futottam s mai napig, ha tehetem, kimegyek a szabadba. Valamint elkezdtem különböző csoportos órákra járni. „Szerelem lett első látásra”. Kedvenceim között szerepel az alakformáló, funkcionális köredzés és a TRX. Nagyon szeretek egy közösséget, csapatot alkotva mozogni. Ha benned van a kezdeti lelkesedés és szeretnél tudatosan az egészségesebb élet felé haladni, akkor gyere, induljunk el együtt az úton. Szeretnélek bátorítani, inspirálni. Kapcsoljunk ki, töltődjünk fel együtt!

Viczián Gyöngyi

Vojácsik Margit
Célom elsősorban mindenkivel megszerettetni a mozgást, elérni hogy ne kínkeservesen jöjjön el valaki az óráimra, hanem mosolyogva lépjen be a terembe és úgy is távozzon az óra végén. Nagy szerelmem a Cardio Kickbox amit már lassan 10 éve gyakorlok, ez az óratípus áll hozzám a legközelebb. Mottóm: “A győztesek soha nem adják fel, akik feladják, soha nem győznek\\\"

Vörös Alexandra
Vörös Szandra vagyok, hatha jóga oktató. 2022-ben végeztem egy Yoga Allince által minősített, akkreditált Hatha jóga oktató képzésen. Közel 10 éve mentem el az első jóga órámra, ahol a tanár személye, és az óra hangulata annyira magával ragadott, hogy egy életre beleszerettem a jógába. Több óratípust is kipróbáltam már, a Hatha jóga mellett nagyon szeretem az Asthanga és a Flow irányzatokat. Az évek során saját magamon tapasztaltam meg, hogy a napi nyolcórás ülőmunka mellett, mennyire fontos a rendszeres testmozgás. Amióta rendszeresen jógázom, és a reggeleimet napüdvözletekkel kezdem, azóta nem derékfájással végződnek a napjaim. Ebben a rohanó világban jó néha kicsit elcsendesedni, befelé figyelni, elengedni a mindennapok okozta stresszt. Kizárni akár csak egy órára a külvilágot, és csak magunkra figyelni, a jóga ebben segít. A jóga számomra egy szerelem, és remélem sikerül minél több emberrel megszerettetnem ezt a fajta mozgást.

Vujicsity Viktória
Számos sportágat kipróbáltam, kosaraztam, kézilabdáztam, atletizáltam, táncoltam, végül az aerobik és a fitnesz rajongója lettem. 5 évet töltöttem el vendégként a fitneszteremben, hetente 5-6 alkalommal jártam le mozogni, mígnem egyik trénerem, arra kezdett biztatni, hogy végezzem el az edzőképzőt. Belevágtam, és ma már tudom, ez volt életem egyik legjobb döntése. A fitneszben megtaláltam azt a fejlődési lehetőséget, amit mindig is kerestem. Megtapasztaltam, milyen fantasztikus érzés tanulni és tanítani, inspirálni, szárnyakat adni. Úgy gondolom, minden nehézség, amit átéltem, megerősített és hozzájárult ahhoz, hogy jobban megértsem a vendégeimet és könnyebben tudjak segíteni nekik mentálisan is céljaik elérésében. Folyamatosan tanulok, fejlesztem magam, hogy napról napra tudásom legjavát adhassam, és még több színt vihessek az óráimba. Most arra biztatlak, vágj bele, kezd el élni az életed, amiben remek trénered leszek. Alakítsuk ki együtt azt az egészséges, aktív életstílust, amiről mindig is álmodtál.

Wochna Eszter
A Testnevelési Egyetem végzős hallgatója vagyok, leendő testnevelő- gyógytestnevelő- és egészségfejlesztő tanár, emellett csoportos fitness instruktor. A zene, a sport, illetve a társaság igénye mindig is szerves részét képezte a mindennapjaimnak, és amikor ezt felismertem, akkor jött az elhatározás, hogy csoportos fitness instruktor legyek. Célom, hogy a vendégeim egytől egyig elégedetten, jóleső érzéssel, vidáman hagyják el a termet, és a következő alkalomra ne csak nyűgből, kényszerből, hanem szívből jövő lelkesedéssel jöjjenek. Sok szeretettel várok mindenkit az óráimon, előképzettségtől, kortól függetlenül, minél többen vagyunk, annál jobban beragyogjuk a termet!

Zequeira Osvaldo
Foglalj órát
Elérhető az alábbi klubokban: