Kezdő funkcionális step
400 kalória
Kezdő
Olyan koreografált óratípus, amit bátran kipróbálhatsz teljesen kezdőként is. Egyszerű, alap erősítő gyakorlatokat tanulunk meg és fűzünk össze.
Foglalj helyet nálunk!
A maximális vendégélmény érdekében a csoportos óráink létszáma limitált, a belépés kizárólag az INGYENES, előzetes foglalást követően lehetséges. Biztosítsd magadnak a helyet, foglalj most!
A helyet legalább 60 perccel az óra kezdete előtt lemondhatod
Az így megtanult gyakorlatsorozatot (általában 3 koreografált blokk) az óra végéig ismételjük kisebb pihenőkkel, step padon történő alaplépésekkel. Az órát alapos nyújtással zárjuk.
Csoportos óraadóink
Kalamár Eszter
Corvin
Kalamár Eszter
Versenyszerűen atletizáltam és táncoltam jó eredményekkel, majd betértem egy aerobik órára. Annyira megtetszett ez a mozgásforma, hogy szép lassan a mindennapjaim részévé vált, végül már el sem tudtam képzelni az életemet nélküle, a megszállottja lettem. Néhány évvel később már azon gondolkodtam, hogy nekem ez kevés, meg szeretném tanulni a szakmát, hogy minden nap azt csinálhassam, amit ennyire szeretek, így beiratkoztam az első tanfolyamra, amit azóta számos másik követett. Úgy érzem, az én szerepem a szakmában, hogy megismertessem vendégeimmel a sport iránti szeretetet, alázatot. Szeretném elérni minél több embernél, hogy ne kényszer legyen a sportolás, ne a külsőség legyen a fő szempont, hiszen számos fantasztikus “mellékhatást” tapasztalhatunk meg magunkon általa. Ha csak egy ember hozzáállását sikerül megváltoztatnom, úgy gondolom, megéri ezt csinálnom! Mivel szeretnék minél naprakészebb lenni szakmailag, a folyamatos önképzés elengedhetetlen számomra.
Foglalj órát
Elérhető az alábbi klubokban: